Rólunk
Bemutatkozás
Intézményünk Békés megye dél-keleti hatérszélén, a négy nemzetiségű Elek város központjában található. A település nyugodt, csendes, amelyet közúton lehet megközelíteni, illetve vasúton a Budapest – Lőkösháza vonalon. Kétegyháza vasútállomástól autóbusszal 15 perc alatt érhető el az úticél.
Az Otthon létrehozását néhány jóakaratú, keresztény értékeket valló és követő magánszemély határozta el az 1970-es évek végén azzal a céllal, hogy adományaikból idős, önmagukról gondoskodni nem tudó emberek számára támaszt nyújtsanak.
Az Otthon az 1990-es évek elején került egyházi kezelésbe, fenntartója a Keresztény Advent Közösség, amely vallási szervezet 2012. január 1-je óta egyesületként működik.

A hatályos jogszabályok keretei között, a meghatározott gondozási szükséglettel rendelkező, de rendszeres fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő, a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személyek ápolását, gondozását végezzük. A férőhelyek számától függően, felekezeti hovatartozás vizsgálata nélkül, és világnézeti meggyőződéstől függetlenül tudjuk fogadni azokat az idős embereket, akiknek bentlakásos szociális otthoni gondoskodásra van szüksége. Súlyosan demens és pszichiátriai betegeket azonban nem áll módunkban elhelyezni.
Munkánkat a Biblia tanításainak szellemében a másokért végzett szolgálatnak tekintjük.